Ki veszi észre a szépet?

Csodálatos prezentációt kaptam Andrástól. Nem lesz szokásom majd a prezentációk csatolása most mégis kivételt teszek. Ne kelljen az egész történetet leírni. Röviden annyi, hogy Joshua Bell  a híres Grammy-díjas hegedű virtuóz a washingtoni metróban a 3,5 millió dollárt érő hegedűjén 45 perces koncertet adott.

" Bell metróbeli fellépését a The Washington Post napilap szervezte, mint az emberek felfogására, kedvteléseire és prioritására tett kísérletet. Az volt a kérdés, hogy képesek vagyunk-e felfogni a szépet olyan banális környezetben, mint a metró aluljárója. Megállunk-e legalább kis időre és élvezzük-e ezt? Vajon képesek vagyunk felismerni egy kiváló előadót teljesen mindennapi környezetben?  "

És ki hallotta meg, hogy csodálatos, varázslatos muzsika hangjai csendültek fel?

Hát a gyerekek. Az alig három éves gyerekek, és minden kicsit, akik szinte áhítattal hallgatták a csodálatos dallamokat, úgy kellett a szüleiknek elrángatni onnan.

Mikor kis gyermekek voltunk valamit elvesztettünk, szinte mindenki körülöttem is, de ez  így hamis. Minden érzékszervünk meg van csak tompa, élesíteni kell, hogy meglássuk, hogy meg halljuk a szépet. Figyelmeztet, hogy lassítsunk, hogy vegyük észre az élet itt  van a jelenben, akár a metró állomáson is. Ne menjünk el mellette!

"Ha nincs időnk egy röpke időre megállni és meghallgatni egy gyönyörű zenét és egy kiváló művész interpretációját, vajon mennyi gyönyörtől fosztjuk meg magunkat  életünk során?"

A csikung segíthet rajtunk e téren  is. A kiteljesedett emberért célkitűzés nem üres frázisa a mi iskolánknak, hanem mindenki számára elérhető eredmény.

Találkozzunk a legközelebbi csikung tanfolyamom  http://csikung.eu/csikung-tanfolyam/, addig is csodáljuk a szép fehér virágokat!

Prezentáció:

Hegedus a metrón