"HA TÖBB ENERGIÁRA, EGÉSZSÉGRE, BOLDOGABB ÉLETRE VÁGYSZ! ENERGIAGYŰJTÉS MESTERFOKON"
Az igazi szeretet további 5 titka
Az érintéssel hagytam abba legutóbb. Az érintésben energia van, csodát tévő energia. Csak ölelésre kell tárnia karját és ezzel együtt megnyitja a szívét. Akkor  majd megérzi a szeretet energiáját, melyet az érintés ereje lobbont lángra. Egyszer fordult elő, hogy a szeretet energiája nélkül ölelt magához, ezért miatta a többi emberét  folytatom a megkezdett írást....
Az igaz szeretet első öt titka
Környezetemben egyre több ember van egyedül, valahogy nem találják a párjukat. Egy embernek különösen megszerettem volna mutatni az igaz szeretet útját, de teljesen vakon éli az életét, úgy hogy éppen az "ÉLET" hiányzik legjobban az életéből. Miatta a többiekért talán sikerülni fog. Jó szerencsém az utamba sodort egy könyvet, ami ősi kínai bölcsességeket oszt meg...
Életváltoztató csikung
Az év első bejegyzésében  arra gondoltam elárulom mindenkinek, hogy lassan belépek az ötvenévesek táborába, és ma jobban érzem magam, eddig bármikor. Igaz hetente legalább három alkalommal foglalkozom a csikunggal. De elárulom azt is, hogy nem csak én érzem magam sokkal jobban, hanem a csikungos társaim is. Főleg akik, hetente legalább egy alkalommal - jól hallottad -...
A légzés maga az élet (könyvajánló)
Az iráni Umar Mester kötete olyan ősi perzsa filozófiát, különös, de máig élő misztériumokat ismertet, amely szerint "az ember a halandó Isten, a világegyetem középpontja". Aki beolvasztja ezt a tudást személyiségébe, képessé válik arra, hogy birtokolja a kozmikus erőket, ura és mestere legyen létezésének. Tizenöt egyszerű, napi 3-5 perces gyakorlást igénylő légz...
Csikung útközben is
Az autókban korlátozott a mozgáslehetőség nemcsak a sofőrök, hanem az utasok számára is. A kevés hely hozzájárul az utazás miatt feszültség növekedéséhez, másrészt még inkább átérezzük a mozgás szükségességét. A gyerekeknél pedig halmozottan hiányzik a  mozgás, velük kötelező lenne többször megállni, szaladgálni .   A csikung számos technikát ajánlj ...
Gyakorlat az asztma ellen
Ezzel a gyakorlattal bármilyen, a tüdővel kapcsolatos betegséget kezelhetjük, még a náthát is. Erősíti a légzőrendszert és a bőrt is, amit gyakran a harmadik tüdőnek neveznek. A tüdő és általában a szervezet egészségi állapota megállapítható, ha lemérjük, hogy mennyi a be- és kilégzés ideje. Ha a kilégzés hosszabb, minta a belégzés, a szervezet nem egészs...

Térdkörzés

Szerző: Eszter dátum: 2010. november 1. hétfő Kategóriák: - Hozzászólás: Nincs »

Az első gyakorlat amit megtanultam a térdkörzés volt. Tanultuk az iskolában testnevelés órákon, most mégis más megvilágításban szeretném közkinccsé tenni.

A térdkörzés a térd lazítását szolgálja, de ennél sokkal többet ad a gyakorlónak.

A térdkörzés mozgékonnyá teszi a felsőtest teljes súlyát cipelő térdízületet, mivel állandóan használjuk, sőt, gyakran megerőltetjük, ugyanakkor igen keveset teszünk azért, hogy megőrizzük erejét, rugalmasságát. Úgy tudom, – de az információ az internetről származik, így fenntartással kérem fogadni, – hogy az összes ízület közül a térdízületet  műtik a leggyakrabban.

A gyakorlat megkezdése előtt a kezünkkel dörzsöljük meg a térdünket, hogy serkentsük a csi termelődését. Ha kicsit a gyakorlatra figyelünk, érezzük, ahogy áramlik az energia a kezünkből és átsugárzik a térdünkbe. Persze, ha nem érezzük sincs baj, az energia attól áramlik, csak még nem vagyunk érzékenyek a finom energiákra.

Álljunk vállszélességű terpeszben, hajlítsuk be a térdünket, és engedjük le  a csípőnket egészen addig, amíg szinte ülő helyzetbe nem kerülünk. De figyelni kell arra, hogy a térd ne előzze meg a nagylábujjat! A tenyerünk legyen a térdünkön. Így végezzünk kilenc térdkörzést a legnagyobb ívben, az óramutató járásával megegyező irányban, majd ellenkező irányban is kilencszer. Kezdők kevesebbszer is ismételhetik.

Ugye ismerős?

A térdkörzés a térdet hajlító és kiegyenesítő izmokat nyújtja. A lábfej elülső részén egyensúlyozó guggolás megdolgoztatja a bokaízületeket, valamint a láb és lábfej izmait.

«««Vissza a főoldalra

Mondd el a véleményed!

http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_bye.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_good.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_negative.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_scratch.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_smile.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_whistle3.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_yes.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_cry.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_mail.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_sad.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_unsure.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_wink.gif 
 

Ennyit tudunk az Univerzumról

Hírmagazin

Online csikung? Igen. Jelentkezz díjtalanul most!
Név:*
E-mail:*
E-mail mégegyszer:*

Kedvenc csikung

Rajongói oldal

Címkefelhő

Naptár

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Chi Kung video

Vadlúd Csikung

Statisztika

Hirdetések

Hírdetés

2.

Hirdetés 2.

3.

Hirdetés 3.

4.

Hirdetés 4.
Copyright - Minden jog fenntartva
Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.
reverse phone lookupTattoo DesignsSEO