"HA TÖBB ENERGIÁRA, EGÉSZSÉGRE, BOLDOGABB ÉLETRE VÁGYSZ! ENERGIAGYŰJTÉS MESTERFOKON"
Az igazi szeretet további 5 titka
Az érintéssel hagytam abba legutóbb. Az érintésben energia van, csodát tévő energia. Csak ölelésre kell tárnia karját és ezzel együtt megnyitja a szívét. Akkor  majd megérzi a szeretet energiáját, melyet az érintés ereje lobbont lángra. Egyszer fordult elő, hogy a szeretet energiája nélkül ölelt magához, ezért miatta a többi emberét  folytatom a megkezdett írást....
Az igaz szeretet első öt titka
Környezetemben egyre több ember van egyedül, valahogy nem találják a párjukat. Egy embernek különösen megszerettem volna mutatni az igaz szeretet útját, de teljesen vakon éli az életét, úgy hogy éppen az "ÉLET" hiányzik legjobban az életéből. Miatta a többiekért talán sikerülni fog. Jó szerencsém az utamba sodort egy könyvet, ami ősi kínai bölcsességeket oszt meg...
Életváltoztató csikung
Az év első bejegyzésében  arra gondoltam elárulom mindenkinek, hogy lassan belépek az ötvenévesek táborába, és ma jobban érzem magam, eddig bármikor. Igaz hetente legalább három alkalommal foglalkozom a csikunggal. De elárulom azt is, hogy nem csak én érzem magam sokkal jobban, hanem a csikungos társaim is. Főleg akik, hetente legalább egy alkalommal - jól hallottad -...
A légzés maga az élet (könyvajánló)
Az iráni Umar Mester kötete olyan ősi perzsa filozófiát, különös, de máig élő misztériumokat ismertet, amely szerint "az ember a halandó Isten, a világegyetem középpontja". Aki beolvasztja ezt a tudást személyiségébe, képessé válik arra, hogy birtokolja a kozmikus erőket, ura és mestere legyen létezésének. Tizenöt egyszerű, napi 3-5 perces gyakorlást igénylő légz...
Csikung útközben is
Az autókban korlátozott a mozgáslehetőség nemcsak a sofőrök, hanem az utasok számára is. A kevés hely hozzájárul az utazás miatt feszültség növekedéséhez, másrészt még inkább átérezzük a mozgás szükségességét. A gyerekeknél pedig halmozottan hiányzik a  mozgás, velük kötelező lenne többször megállni, szaladgálni .   A csikung számos technikát ajánlj ...
Gyakorlat az asztma ellen
Ezzel a gyakorlattal bármilyen, a tüdővel kapcsolatos betegséget kezelhetjük, még a náthát is. Erősíti a légzőrendszert és a bőrt is, amit gyakran a harmadik tüdőnek neveznek. A tüdő és általában a szervezet egészségi állapota megállapítható, ha lemérjük, hogy mennyi a be- és kilégzés ideje. Ha a kilégzés hosszabb, minta a belégzés, a szervezet nem egészs...

Gyakorlat az asztma ellen

Szerző: Eszter dátum: 2011. november 1. kedd Kategóriák: Csikung - Hozzászólás: Nincs »

Ezzel a gyakorlattal bármilyen, a tüdővel kapcsolatos betegséget kezelhetjük, még a náthát is. Erősíti a légzőrendszert és a bőrt is, amit gyakran a harmadik tüdőnek neveznek. A tüdő és általában a szervezet egészségi állapota megállapítható, ha lemérjük, hogy mennyi a be- és kilégzés ideje.

Ha a kilégzés hosszabb, minta a belégzés, a szervezet nem egészséges, mert kevesebb levegő megy be, mint amennyi kijön. A fordítottja pedig a jó egészség jele, mivel több energiát szívott fel a szervezett. (Erről érdemes többet olvasni, a Butejkó légzés címszó alatt keress rá!)

  • A gyakorlathoz fel kell állni, a két láb legyen párhuzamos, vállszélességű terpeszben. Hátunk maradjon egyenes. Az áll kissé előrenyúlik, a fej pedig egyenes, mintha a nyakat nyújtanánk.
  • Fújjuk ki a tüdőből az összes levegőt, és a hátuk mögött kulcsoljuk össze a kezünket.
  • Lassan lélegezzünk be, duzzasszuk fel a tüdőt, a kezünket pedig nyomjuk hátra. Állunk maradjon a mell fölött.

E gyakorlat alatt csak a “mellkasunkkal” lélegezzünk, orron keresztül.

  • Kilégzésnél ejtsük le a kezünket, majd hozzuk a karokat előre. Körözzenek előre, majd hátra. Az ujjak legyenek nyújtva az egész körzés alatt.
  • Hátul újra összekulcsoljuk a kezünket, és újrakezdjük a gyakorlatot.
  • Hétszer ismételjük a gyakorlatot.

Fokozható a gyakorlat, ha a tüdőbe szíva a levegőt, érezzük az energia éltető erejét. Kilégzéskor pedig a mikrobákat, mikor a fertőzött levegő távozik.

Tags:

Mondd el a véleményed!

http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_bye.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_good.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_negative.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_scratch.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_smile.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_whistle3.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_yes.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_cry.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_mail.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_sad.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_unsure.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_wink.gif 
 

Ennyit tudunk az Univerzumról

Hírmagazin

Online csikung? Igen. Jelentkezz díjtalanul most!
Név:*
E-mail:*
E-mail mégegyszer:*

Kedvenc csikung

Rajongói oldal

Címkefelhő

Naptár

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Chi Kung video

Vadlúd Csikung

Statisztika

Hirdetések

Hírdetés

2.

Hirdetés 2.

3.

Hirdetés 3.

4.

Hirdetés 4.
Copyright - Minden jog fenntartva
Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.
reverse phone lookupTattoo DesignsSEO