"HA TÖBB ENERGIÁRA, EGÉSZSÉGRE, BOLDOGABB ÉLETRE VÁGYSZ! ENERGIAGYŰJTÉS MESTERFOKON"
Az igazi szeretet további 5 titka
Az érintéssel hagytam abba legutóbb. Az érintésben energia van, csodát tévő energia. Csak ölelésre kell tárnia karját és ezzel együtt megnyitja a szívét. Akkor  majd megérzi a szeretet energiáját, melyet az érintés ereje lobbont lángra. Egyszer fordult elő, hogy a szeretet energiája nélkül ölelt magához, ezért miatta a többi emberét  folytatom a megkezdett írást....
Az igaz szeretet első öt titka
Környezetemben egyre több ember van egyedül, valahogy nem találják a párjukat. Egy embernek különösen megszerettem volna mutatni az igaz szeretet útját, de teljesen vakon éli az életét, úgy hogy éppen az "ÉLET" hiányzik legjobban az életéből. Miatta a többiekért talán sikerülni fog. Jó szerencsém az utamba sodort egy könyvet, ami ősi kínai bölcsességeket oszt meg...
Életváltoztató csikung
Az év első bejegyzésében  arra gondoltam elárulom mindenkinek, hogy lassan belépek az ötvenévesek táborába, és ma jobban érzem magam, eddig bármikor. Igaz hetente legalább három alkalommal foglalkozom a csikunggal. De elárulom azt is, hogy nem csak én érzem magam sokkal jobban, hanem a csikungos társaim is. Főleg akik, hetente legalább egy alkalommal - jól hallottad -...
A légzés maga az élet (könyvajánló)
Az iráni Umar Mester kötete olyan ősi perzsa filozófiát, különös, de máig élő misztériumokat ismertet, amely szerint "az ember a halandó Isten, a világegyetem középpontja". Aki beolvasztja ezt a tudást személyiségébe, képessé válik arra, hogy birtokolja a kozmikus erőket, ura és mestere legyen létezésének. Tizenöt egyszerű, napi 3-5 perces gyakorlást igénylő légz...
Csikung útközben is
Az autókban korlátozott a mozgáslehetőség nemcsak a sofőrök, hanem az utasok számára is. A kevés hely hozzájárul az utazás miatt feszültség növekedéséhez, másrészt még inkább átérezzük a mozgás szükségességét. A gyerekeknél pedig halmozottan hiányzik a  mozgás, velük kötelező lenne többször megállni, szaladgálni .   A csikung számos technikát ajánlj ...
Gyakorlat az asztma ellen
Ezzel a gyakorlattal bármilyen, a tüdővel kapcsolatos betegséget kezelhetjük, még a náthát is. Erősíti a légzőrendszert és a bőrt is, amit gyakran a harmadik tüdőnek neveznek. A tüdő és általában a szervezet egészségi állapota megállapítható, ha lemérjük, hogy mennyi a be- és kilégzés ideje. Ha a kilégzés hosszabb, minta a belégzés, a szervezet nem egészs...

Életváltoztató csikung

Szerző: Eszter dátum: 2012. január 10. kedd Kategóriák: Csikung - Hozzászólás: Nincs »

Az év első bejegyzésében  arra gondoltam elárulom mindenkinek, hogy lassan belépek az ötvenévesek táborába, és ma jobban érzem magam,

eddig bármikor. Igaz hetente legalább három alkalommal foglalkozom a csikunggal. De elárulom azt is, hogy nem csak én érzem magam sokkal

jobban, hanem a csikungos társaim is. Főleg akik, hetente legalább egy alkalommal – jól hallottad -hetente mindössze egy alkalommal foglalkoznak

a csikunggal, és azon belül magukkal.

Elindul 2012. válság ide vagy oda.

Miniszterelnökünk szerint 2012. a remény éve lesz.

Én azt mondom, 2012. a CSIKUNG éve lesz! A pozitiv gondolatok és az energia éve! 

Te mit tehetsz?

  1. Elkeseredhetsz, hogy itt a válság, itt a végtörlesztés….hogy minden a lehető legrosszabbul alakult/alakul.  Elfogadod ezt. Sőt!
  • A lehető legtöbbet erre gondolsz. Amikor csak alkalmad van rá panaszkodsz. Mert ez jó!
  • Pláne, ha egyetértenek veled, támogatják a panaszodat, saját panasszal.
  • De jó, hogy másoknak sem megy!
  1. Gondolkodsz.
  • Pozitív gondolatokkal tekintesz a jövőbe.
  • Mély meggyőződéssel hiszed, hogy minden a legjobban fog alakulni.
  • Terveket készítesz.
  • Célokat tűzöl ki.
  • Stratégiát állítasz fel céljaid eléréséhez.
  • Megkérdezed magadtól:  Hogyan lehetek eredményesebb? Mit tegyek ennek érdekében?

 

Választanod kell.  Ha az első mellett döntesz, mint a nagy többség, nem is fog áltozni az életed.

Ha a második mellett teszed le avoksodat, egy kiváló döntést hoztál. Üdvözöllek a törekvők táborában!

2012. február 3-5-én három napos tanfolyamon elárulom az összes titkot, mit kell tenned annak érdekében,

hogy változzon az életminőséged.

A TEST, SZELLEM ÉS A LÉLEK HARMÓNIÁJÁNAK MEGTEREMTÉSE A LEGFONTOSABB LÉPÉS AMIT MEGTEHETSZ MAGADÉRT!

Legyél bármilyen élethelyzetben szükséged van a csikungra!

AZ ÉLETEDRŐL, AZ ÉLETERŐDRŐL VAN SZÓ!

Hozz egy kiváló döntést, és találkozzunk február 3-án pénteken!

Jelentkezz még ma! http://csikung.eu/csikung-tanfolyam/

Válaszd a fejlődés és a siker útját, a kiteljesedett élet lehetőségét!

 

 

 

Mondd el a véleményed!

http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_bye.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_good.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_negative.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_scratch.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_smile.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_whistle3.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_yes.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_cry.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_mail.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_sad.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_unsure.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_wink.gif 
 

Ennyit tudunk az Univerzumról

Hírmagazin

Online csikung? Igen. Jelentkezz díjtalanul most!
Név:*
E-mail:*
E-mail mégegyszer:*

Kedvenc csikung

Rajongói oldal

Címkefelhő

Naptár

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Chi Kung video

Vadlúd Csikung

Statisztika

Hirdetések

Hírdetés

2.

Hirdetés 2.

3.

Hirdetés 3.

4.

Hirdetés 4.
Copyright - Minden jog fenntartva
Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.
reverse phone lookupTattoo DesignsSEO