Életed virága

"Mindig mindennek az okát, értelmét keresed. Részekre, ízekre szedsz mindent, ezerszer elemzed, s a végén ott állsz reménytelenül és boldogtalanul. Már nem értesz semmit. A csoda, ami a kezedben volt elillant, semmivé vált. Mindig mindenen ezerszer eltöprengsz, ezerszer átéled és mindig másképp, ezerszer eltervezed és ezerszer másképp, s a végén ott állsz reménytelenül és boldogtalanul. A csoda, ami történhetett volna, a csoda, amit átélhettél volna már messze jár. Az idő elillant, semmivé vált. S vissza sose tér. Vigyázz a virágra! Ne tégy semmit, csak csodáld. Nézd a pompázó színeit, a szirmait, ahogyan egymásra épülnek, egymásba kapaszkodnak. Szívd be mélyen az illatát, részegülj meg tőle, merülj el benne! De sose kezd szirmokra bontani, sose szedd ízekre, mert a csoda, a teremtés csodája, mely most feléd ragyog, semmivé válik egy pillanat alatt. Vigyázz a virágra, arra a virágra, melyet életednek nevezel. Sose szedd darabokra, sose akard tudni, elemezni mi miért történik, ha boldog vagy. A boldogság is apró pillanatok összessége, s ha ízekre szeded, köddé válik, semmibe foszlik. A pillanat-szirmok önmagukban üresek. Együtt hatalmasak – éltető erők. Vigyázz a virágra, melyet életednek nevezel. Ne kérdezd, honnan jön az illata, ne kérdezd, hogy miért vagy itt és meddig maradsz, csak merülj el benne. A töprengéssel épp a lényeg vész el. Az illat száll tova. Vigyázz a virágra, ami te magad vagy. Tudj elhajolni a viharban, hogy életben maradj. A virág sose küzd a viharral, mert tudja, hogy csak vesztes lehet. A hatalmas, erős fák, a viharnak ellenállók, ágaikat, törzsüket törik, nem hajolnak. S a piciny virág, mely mélyen elhajol, újra pompázik, ha kisüt a nap. Nem törődik a viharral. A vihar jön és megy. A napsütés jön és megy. De a virág marad. Vigyázz a virágra. Életed virágjára."

Gergely Zsóka: Forrástól –az óceánig.

A könyv hamarosan megjelenik!