"HA TÖBB ENERGIÁRA, EGÉSZSÉGRE, BOLDOGABB ÉLETRE VÁGYSZ! ENERGIAGYŰJTÉS MESTERFOKON"
Az igazi szeretet további 5 titka
Az érintéssel hagytam abba legutóbb. Az érintésben energia van, csodát tévő energia. Csak ölelésre kell tárnia karját és ezzel együtt megnyitja a szívét. Akkor  majd megérzi a szeretet energiáját, melyet az érintés ereje lobbont lángra. Egyszer fordult elő, hogy a szeretet energiája nélkül ölelt magához, ezért miatta a többi emberét  folytatom a megkezdett írást....
Az igaz szeretet első öt titka
Környezetemben egyre több ember van egyedül, valahogy nem találják a párjukat. Egy embernek különösen megszerettem volna mutatni az igaz szeretet útját, de teljesen vakon éli az életét, úgy hogy éppen az "ÉLET" hiányzik legjobban az életéből. Miatta a többiekért talán sikerülni fog. Jó szerencsém az utamba sodort egy könyvet, ami ősi kínai bölcsességeket oszt meg...
Életváltoztató csikung
Az év első bejegyzésében  arra gondoltam elárulom mindenkinek, hogy lassan belépek az ötvenévesek táborába, és ma jobban érzem magam, eddig bármikor. Igaz hetente legalább három alkalommal foglalkozom a csikunggal. De elárulom azt is, hogy nem csak én érzem magam sokkal jobban, hanem a csikungos társaim is. Főleg akik, hetente legalább egy alkalommal - jól hallottad -...
A légzés maga az élet (könyvajánló)
Az iráni Umar Mester kötete olyan ősi perzsa filozófiát, különös, de máig élő misztériumokat ismertet, amely szerint "az ember a halandó Isten, a világegyetem középpontja". Aki beolvasztja ezt a tudást személyiségébe, képessé válik arra, hogy birtokolja a kozmikus erőket, ura és mestere legyen létezésének. Tizenöt egyszerű, napi 3-5 perces gyakorlást igénylő légz...
Csikung útközben is
Az autókban korlátozott a mozgáslehetőség nemcsak a sofőrök, hanem az utasok számára is. A kevés hely hozzájárul az utazás miatt feszültség növekedéséhez, másrészt még inkább átérezzük a mozgás szükségességét. A gyerekeknél pedig halmozottan hiányzik a  mozgás, velük kötelező lenne többször megállni, szaladgálni .   A csikung számos technikát ajánlj ...
Gyakorlat az asztma ellen
Ezzel a gyakorlattal bármilyen, a tüdővel kapcsolatos betegséget kezelhetjük, még a náthát is. Erősíti a légzőrendszert és a bőrt is, amit gyakran a harmadik tüdőnek neveznek. A tüdő és általában a szervezet egészségi állapota megállapítható, ha lemérjük, hogy mennyi a be- és kilégzés ideje. Ha a kilégzés hosszabb, minta a belégzés, a szervezet nem egészs...

Élénkebb, aktívabb, kipihentebb

Szerző: Eszter dátum: 2011. szeptember 19. hétfő Kategóriák: Csikung, Csikung gyakorlat - Hozzászólás: Nincs »

Van egy csikung gyakorlat amitől élénkebb, aktívabb és kipihentebb az ember, pláne, ha reggel ébredés után végzi.

Ahogy állunk a szerveink egymásra rakódnak. Néha módot kell adni arra, hogy a szervek lazítsanak és elegendő helyük legyen a megfelelő vérkeringéshez. Megint csak a legjobb az állatokat megfigyelni, és tőlük tanulni.

Álljunk négykézláb az ágyunkon vagy a padlón, úgy hogy a kezünk ujjai, a térd és a tenyér a talajt érje. Emeljük fel a fejünket, a mellkas maradjon párhuzamos a talajjal. Néhány másodpercig maradjunk így, hogy a vér szabadon keringhessen az altestben s a belső szervekben.

Majd lassan üljünk le a sarkunkra és homokunkat  hajtsuk le a földre. A kar legyen elől nyújtva. Behunyjuk a szemünket és néhány másodpercig maradjunk így, majd szép lassan emelkedjünk újra négykézláb.

A légzést össze lehet harmonizálni a gyakorlattal, de nem kell erőltetni, csak természetesen.

A gyakorlat alatt a gyomor és a belek vért tartottak vissza, s ez az emésztést serkentette. Amikor a sarkunkra ülünk, a vért a szív, a tüdő és az agy felé irányítják. Majd könnyen visszatér a szívhez, hogy az pihenhessen. Amíg mélyen alszunk, az agyba irányuló vér csökken. Ha reggel végezzük a gyakorlatot, növeli az agy vérkeringését. Hatására sokkal élénkebbek, kipihentebbek, aktívabbak leszünk.

Akinek magas a vérnyomása csak módjával végezze, mert veszélyes lehet.

De azok is, akik nem szenvednek magas vérnyomásban, csak fokozatosan végezzék a gyakorlatot. Engedjék, hogy az erek, a hajszálerek megszokják a vér nagyobb áramlását.  Eleinte csak egyszer-kétszer ismételjük,  majd fokozatosan, néhány hét alatt emelhetjük az ismétlések számát kilencig.

Következő bejegyzésben megismerjük majd a  seiza ülés előnyeit.

Mondd el a véleményed!

http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_bye.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_good.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_negative.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_scratch.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_smile.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_whistle3.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_yes.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_cry.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_mail.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_sad.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_unsure.gif 
http://csikung.eu/wp-content/plugins/wp-monalisa/icons/wpml_wink.gif 
 

Ennyit tudunk az Univerzumról

Hírmagazin

Online csikung? Igen. Jelentkezz díjtalanul most!
Név:*
E-mail:*
E-mail mégegyszer:*

Kedvenc csikung

Rajongói oldal

Címkefelhő

Naptár

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Chi Kung video

Vadlúd Csikung

Statisztika

Hirdetések

Hírdetés

2.

Hirdetés 2.

3.

Hirdetés 3.

4.

Hirdetés 4.
Copyright - Minden jog fenntartva
Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.
reverse phone lookupTattoo DesignsSEO